Kár hogy a Milli Mia krémtúrón nincs feltüntetve sem a kalória-, sem a szénhidrát tartalom.
Milli Life+ Blog
Árulkodó külső: Az élelmiszerek jelölése
2009-09-18 10:38:30 (603 olvasás)Vásárlásaink során olykor a perc töredéke alatt dől el, hogy egy élelmiszer bekerül-e a bevásárlókosárba. Az áruról szerzett pillanatnyi benyomásaink ugyanis – korábbi tapasztalataink mellett – gyakran befolyásolják választásainkat. A csomagoláson feltüntetett jelölések, melyek lehetnek szavak, számok, ábrák, képek, az élelmiszerek közötti összehasonlítás alapjául szolgálnak, és segítik az eligazodást. Mindig érdemes ezért egy kevés figyelmet szentelni ezekre az információkra.
Az élelmiszer csomagolásának elengedhetetlen felirata
az élelmiszer pontos megnevezése, amelyet nem helyette-
síthet semmilyen fantázianév, vagy védjegy. Ezen kívül
lényeges, hogy az élelmiszercímkén szerepeljen az előáll-
ító, vagy a forgalmazó neve, ami alapján egyértelműen be-
azonosítható az áru eredete. Az élelmiszer nettó tömege,
térfogata szintén fontos információ, s egy kisebb fejszá-
molás után – az árakkal összevetve – sokatmondó lehet
a költségek tekintetében. Mindemellett egészségi állapot-
unkra nézve is meghatározó, hogy mennyire vagyunk tisztá-
ban a mennyiségekkel, hiszen ezek ismeretében vagyunk ké-
pesek helyesen megbecsülni fogyasztásunkat, és tudatosan
figyelni a megfelelő mértékre.
Az élelmiszer összetevőket, vagyis az élelmiszer előállí-
tásához felhasznált nyersanyagokat és adalékanyagokat
csökkenő mennyiségi sorrendben szükséges feltüntetni
az élelmiszeren. A minőség megőrzési időtartam dátuma állhat az év és hónap, vagy a hónap és nap megjelöléssel.
Az előbbi a három hónap, vagy annál hosszabb minőség
megőrzési időre, míg az utóbbi a három hónapnál rövidebbre
alkalmazható jelölési mód. A mikrobiológiai szempontból
gyorsan romló élelmiszereken a fogyaszthatóság lejárati
időpontját fel kell tüntetni. A tárolási feltételek (pl. 2-6 0C
között tárolva), fogyasztási javaslatok (pl. Felbontás előtt
felrázandó!) leírását olyan élelmiszerek csomagolásán
olvashatjuk, ahol ezek kihatnak a minőség megőrzési
időtartamra, felhasználhatóságra.
A 100 g-ra, vagy/és egy adagra vonatkoztatott energia-és
tápanyagértékeket, azaz a fehérje-, zsír-, szénhidráttar-
talmat számos élelmiszeren megtalálhatjuk, de ezeken kívül
a hozzáadott cukor-, telített zsiradék-, rost-, vitamin-,
ásványianyag tartalmat is egyre több élelmiszercímkén fel-
fedezhetjük. Az egyéb tájékoztató jelzések, mint pl. az
Irányadó Napi Beviteli Érték (INBÉ) feltüntetése a csoma-
goláson szintén nagyon hasznos segítséget nyújthat táplál-
kozásunk átgondolásához. Az INBÉ révén ugyanis viszonyítani
tudjuk az élelmiszer 100 g-ja, vagy egy adagja által képvi-
selt energia-, és tápanyagértékeket az egy napra javasolt
átlagos energia- és tápanyagértékekhez.
„Az élelmiszerek nyelvét” könnyen megtanulhatjuk, ha rend-
szeresen foglalkozunk az élelmiszerjelölésekkel. Ez a tudás
hosszú távon minden bizonnyal egészségünkre is pozitív
hatással lesz.
kategóriák:
napi beviteli érték
tápanyagérték
lejárati időpont
fogyasztási
javaslat
nettó tömeg
élelmiszer összetevő
Miért szüntették meg a zelleres vajkrémet?
Nagyon szerette az egész családom ,rendszeresen fogyasztottuk és nagyon hiányzik!!!!
Kérjük vissza!!!!!!
Szeretnél Te is véleményt írni? Regisztráció után lépj be és megteheted.
- Legújabb kommentek

-
2010-08-17 18:14:58
Gondáné Kovács Krisztina: Miért szüntették meg a zelleres vajkrémet?
Nagyon...
Árulkodó külső: Az élelmiszerek jelölése2009-09-26 19:11:17RZZS: Kár hogy a Milli Mia krémtúrón nincs feltüntetve sem...
Árulkodó külső: Az élelmiszerek jelölése
- Kategóriák

-
- adalékanyagok
- állományjavító
- csökkentett zsírtartalmú
- édesítőszerek
- élelmiszer összetevő
- elhízás
- fogyasztási
- hőkezelt tej
- ízfokozó
- javaslat
- Jótékony baktériumok
- kálcium
- kenhető zsiradékok
- lejárati időpont
- light
- margarin
- minőség
- napi beviteli érték
- nettó tömeg
- pasztőrözött tej
- színezékek
- tápanyagérték
- tápanyagmegőrzés
- tartósítószerek
- tejcukor
- tejfehérjék
- tejsavó
- túlsúly
- UHT
- vaj
- vajkrém
- vitaminok
- zsírban oldódó vitaminok
- zsírtartalom
